Képzeljétek, a kiskutya csak játszik egy kicsit, azután egyszer csak, teljesen váratlanul, beviszik a fürdőszobába, és beteszik a kádba...Nagyon megijedtem, nem tudtam, mi történik, ki akartam ugrani, újra és újra. Nem hagytam magam. Mindenki tiszta víz lett (úgy kell nekik). Az egyetlen, aki rendes volt, az a Panni, aki nagyon nagyon aggódott értem, ott állt a fürdőkád mellett, hogy ha kell, segítsen. A többiek is be-benéztek, de Pannira bíztak. 

Na de mindez nem volt elég! Amikor végre kikerültem a kádból, valami morgó-fújó izével kapkodtak a fejem előtt, meleg volt nagyon. Mondtam, hogy én nem fázom, harminc fok van, nem kell rám meleget fújni, de hiába beszéltem. Azután végre vége lett, a Legjobb Barátom az ölébe vett, és akkor halkan elsírtam neki, hogy ezt a dolgot, amit ő fürdésnek hív, nagyon nem szeretem. Igaz, tiszta, finom és jóillatú lett a szőröm, jó érzés volt, és jó nagyot aludtam utána. A Legjobb Barátom azt mondta, hogy a szépségért meg kell szenvedni. Na de ennyit?