Egy híd köti össze a Földet az Éggel,

ez a szivárványhíd, mely

csodás színekkel ragyogóan ível

földig érő tarka ívvel.

Innenső oldalán a hídnak

pompázó virágok nyílnak,

friss-zöldek a pázsitos rétek,

üdék a völgyek, a dombvidékek,

örök a tavasz, nem esik a hó.

Van bőséggel ennivaló,

mindig lágy-meleg az idő,

a víz is mindig frissítő.

Ha egy kedvencünk kihűl,

erre a szép helyre kerül.

Az agg, megtört állatok

itt lesznek újra fiatalok,

újra épek a megcsonkultak,

és egész nap csak játszadoznak.

Az én kedvencem is itt lakik,

és nagyon vár már valakit.

Hisz' csak egy hiányzik neki:

Nincs itt vele, ki szereti;

hát hancúrozik egész nap,

míg el nem jő a pillanat.

Most hirtelen abbahagyja:

orra tágul, füle feláll;

lába remeg, szűkül a szempár,

rohanni kezd, megjött a gazdi!

S hogy megérzett és meglátott,

hozzád rohan a barátod,

csókolgatod újra meg újra,

belenézel hűséges szemébe,

és elindultok. Majd elérve

a csodák útjának végére,

a szivárványhídon együtt mentek át,

és ez lesz nektek az igazi mennyország.