Szokásaim
2011.07.22. 14:39
Kicsi vagyok, de már sok szokásom van.
Először is, szeretem felébreszteni a családot. Ez egy nap két alkalommal fordul elő. Az egyik alkalom, amikor én felébredek valamiért, de a többiek alszanak. Ennek nem mindig örülnek, különösen, ha mondjuk hajnali egykor történik. A másik alkalom reggelente van, fél ötkor, mert tudom, hogy mindenkinek sok dolga van, és nincs elég korán elkezdeni. Többek között velem is játszani kell. Az ébresztést nagyon kedvesen csinálom, simogatok, puszit is adok, szuszogok is egy kicsit. Ennek nem bírnak ellenállni. De ha mégis, akkor addig ugatok, míg meg nem unják és fel nem kelnek.
Szeretek pakolni is. Ha valaki leveszi a papucsát, akkor azt odébb viszem, így biztos velem marad az illető. De a cipőket egyébként is szeretem egyik helyről a másikra vinni. A nappaliban van egy kis szőnyeg, azt többször is leviszem egy nap az alagsorba. Hogy miért hozzák vissza mindig, azt fel nem foghatom. Az alagsorban van egy helyes kis állvány, műanyag, kerekei vannak, így aránylag könnyű tologatni, tehát meg is teszem.
Szokásom az olvasás. Az újságtartóból kiválasztok egy újságot, és azt alaposan elolvasom. Azt még nem tudom, hogy a többiek hogy csinálják, hogy egyben marad az újság olvasás közben. Nekem mindig miszlikre szabdalódik. Ha nincs friss újság, próbálkozom a könyvekkel is, de azt nem engedik levenni a polcról. Pedig már kiválasztottam egyet, amit el is érnék. Régi könyv, jó szaga van, biztos izgalmas olvasmány lenne.
Autózni, na azt nem szeretek. De elvárom, hogy amikor valaki elindul, vagy megjön, betegyen az autóba. Pont egy pillanatig, utána már ugranék is ki. A Legjobb Barátom és az édeanyja nagyon kedvesek, segítenek ebben. Csibe és Panka csak toilatni szeret, befelé a garázsba. Babuci viszonyt nagyon szeret autókázni, ő el szokott menni vásárolni is.
|